Körülvesznek téged a hazugságok fonalai,

Azt gondoltad, hogy ez a kicsi világ minden,

És megsebeztél mindent, ami közel jött hozzád,

„Így minden… végül is csak ő.”

Mondtad… és ez egy hazugság szintén…

Szomorúnak tekinti a rikító mintádat,

Egy mennyországból való madár, az, ki ritkán beszél, jött beszélni veled,

„Egy lepke szárnyait szerezd meg magadnak, és gyere ide,

Itt minden van amit elképzelsz.”

Rózsaszín Pók „Szeretne menni”

Rózsaszín Pók „Szeretne szárnyakat kapni.”

Nem hallgatja meg a megfogott lepkét, könyörög az életéért,

Bámulod az eget,

„Nem sebeztelek meg téged, mert utállak téged,

Csak azért, mert nincsenek szárnyaim.”

Az ég… csak túl magas.

„Tudod használni a szárnyaimat, pók,

De észre is fogod venni, előbb-utóbb, hogy milyen kemény, hogy továbbra is repüljön.

Csak megérkeztél valaki kezének a tenyerébe.

És ez a valami, szabadságot hívott,

Ezek szárnyakat adnak kölcsön, ők nem úgy repülnek, ahogy kellene.

A földre esni, menj át a sarkokon.

Rózsaszín Pók „Vége van.”

Rózsaszín Pók „Bár látja az eget.”

Rózsaszín Pók „Kudarc.”

Rózsaszín Pók „Szeretné, ha szárnyai lennének.”

A madarak, amik délre mennek, épp egy keveset láthatják,

Ott az égen.

„Repüljünk még egyszer, miközben élesítjük ezt a fonalat…

Repülj saját hatalmaddal…

Ha le tudtam hagyni azt a felhőt…”

Rózsaszín Pók, az ég hív,

Rózsaszín Pók, Rózsaszín Pók,

Egy rózsaszín felhő az égen lebeg.