Semmit nem teszel, de sírsz
Nappal és éjjel
Szűk űr van a múlt és a jövő közt
Te memóriád változatlan fog maradni
Teljesen Egyedül maradsz

Könnyeid folynak
Egy határtalan éjszakai égboltba
Még egyszer
Oh én Dáliám!
Szíved teli bánattal
Visszafordulsz a számlálhatatlan csillagokhoz

Nem tudod hol
Te leszel
A könnyek óceánja felett
Gyötrelemben kinyitod szárnyaidat a magányosságnak.

Látod majd a kék eget
Egyenesen egy elhalványult álomban
Menekülsz a holnap szelétől
Csapkodj szárnyaiddal… Most

Idő után idő
Próbálod találni önmagad
Időben mi áthalad
Melyik csapkod a szél elnyomásban

Álom a te balodon
Halál a te jobbodon
Öleled a kék éjszakát
Kérdésesek a te holnapjaid
Szívedet kitölti egy ellentmondás – halott vagy élő

Második hosszú, mint örökkévalóságban
Könnyeid nem folynak…
Két idő
Oh én Dáliám!
Bárki sebezheti szívünket
Az eső folyik

Idő után idő
Az éjszakai égboltban
Kérded, miért jöttél a világra
Amíg végtelen folyói könnyeidnek
Ragyog egy csillogó arany színnel.

Jeges szél fúj
Madarak mik nem tudnak repülni
Átmenet mindegyik álmaidban
Az hajnali égbolt hasadtába

Végzet
Élő
Menny
Szerelem
Mindig
Pusztít
Végeredmény
Pokol
Végtelen élet

Idő után idő
Kiáltásod a valóságban
A múló idő megáll
Csodája az elhullajtott könnyeket
Az illúziód virágai fognak kinyílni.